Munka, magánélet, miegymás...

Munka, magánélet, miegymás...


Munka: Bonyodalom a beugróssal.

2016. augusztus 29. - BűvösHármas

Ma munkaidő után sikerült rendesen összerúgnom a port az egyik beugrós kollégámmal. A lényeg, hogy nem volt hajlandó műszakot cserélni velem a szombati napon, és ezt pár perc beszélgetés után már úgy adta a tudtomra, mintha 10 éves retardált hülye gyerek lennék.Szerencsétlen huszonéves, sótlan…

Tovább

Munka: Vita vita hátán.

Úgy látszik, ahol a múlt hetet befejeztük, onnan folytatjuk a hét elejét is. A kisboltban, ahol főállásban dolgozom váltott műszak van. Több kollégával is dolgozom, de az állandó váltótársam ma úgy gondolta, ideje beszúrnia egy epés megjegyzést azért, amiért pont váltásra estem be a boltba. Nem volt…

Tovább

Munka: Kupaktanács a kollégákkal.

Írtam korábban. hogy az egyik filmstábos kollégával sikerült kicsit összerúgnunk a port, mivel megvádolt azzal, hogy túlságosan is anyagias vagyok, és nem megfelelő a munkához való hozzáállásom. Tegnap sort kerítettünk egy megbeszélésre is este hat óra környékén, de a délelőtti műszakom után, amit a…

Tovább

Magánélet: Magányélet.

Minél idősebb az ember, és minél tovább él egy háztartásban a saját felmenőivel, annál gyakrabban alakul ki konfliktushelyzet vagy vita a generációk között. Az egyik ilyen pár nappal ezelőtt zajlott egy esti bevásárlás alkalmával, és nem is emlékszem már pontosan, de néhány mondat után ott tartottam…

Tovább

Munka: Éles kontrasztok.

A másodállásom szervesen kapcsolódik a filmgyártáshoz. Egy filmes stáb tagja vagyok, ahol a kollégák régebb óta ismerik egymást, és közösen hoztak létre valamit, hogy "megváltsák" a világot, ahogyan mondani szokták. Mostanában nem bővelkedünk munkákban. Sajnos ez több tényező szerencsétlen…

Tovább
süti beállítások módosítása