A mai napon drága Édesanyám szíve örökre megszűnt dobogni értünk. Csak a fájdalom, és az üres haszontalanság érzése járja át a lelkem.
A legjobb anya és legjobb barát egy személyben az, aki itt hagyott most minket a földi létben árván.
Pár napja bekerült a kórházba, de tegnap este csak annyit mondott a telefonban, hogy reggel korán gyere. Érezte, hogy mennie kell, de megvárta egyetlen fiát, hogy még utoljára lássa, és a maga módján búcsút vehessen tőle. Átkozott pillanatok voltak ezek, mégis áldottak. Átkozott mert felnéztem az égre, és kérdőre vontam Istent:

- Uram, az elmúlt egy év imái csak ennyit értek?!

Áldott volt mégis, mert mikor visszaértem a kórterembe, akkor készült indulni egy másik helyre.
Az utolsó pillanatokban még foghattam a kezét, búcsúzhattam tőle, és elmondhattam mindazt, amit szerettem volna, és ami akkor és ott eszembe jutott.
Az ápolónő szerint nem mindenki részesül ilyen áldásban.

Jó utat Drága Anyám. A szívemből magaddal vittél egy darabot. Egyszer újra találkozunk, és fogunk még nagyokat nevetni együtt!