Úgy látszik, ahol a múlt hetet befejeztük, onnan folytatjuk a hét elejét is. A kisboltban, ahol főállásban dolgozom váltott műszak van. Több kollégával is dolgozom, de az állandó váltótársam ma úgy gondolta, ideje beszúrnia egy epés megjegyzést azért, amiért pont váltásra estem be a boltba. Nem volt szándékos a részemről, és ha késni szoktam, mindig tájékoztatom, hogy tudja mi a helyzet. Ma ez elmaradt. Jó esetben a beszólásait el szoktam engedni a fülem mellett vagy nyugtázom egy poénnal, hogy neki van igaza, és kész. Ma nem sikerült. Kisebb vita alakult ki közöttünk, mivel állítása szerint velem mindig probléma van, vele soha. Nem szeretem ha valaki meghazudtol, és kész tényekre mondja azt, hogy azok nem igazak. Valami ilyesmi történt most is. Sajnos nem tudtam ignorálni a dolgot, de nem is akartam. Mindenki ismeri "a más szemében a szálkát, magáéban a gerendát sem" dolgot. Nem tudok mit kezdeni vele, és a problémájával, senki sincs rajta kívül, aki azon rágódna, hogy miért nem érkezik meg a kollégája 5 perccel hamarabb, mint ahogyan kéne. Ez önmagában a munkavégzést nem befolyásolja, csak ha neki nem lehet, akkor másnak se. Ő tipikusan az az alkat, akinek mindenhez van egy rossz szava, ha kell, ha nem.
Nem akarok hímsoviniszta frázisokat pufogtatni, de egy huszon alig pár éves lányka, akinek hol a párkapcsolatával, hol a havi menzeszével kell élet- halál harcot vívnia, nem tudja pártatlanul értékelni a dolgokat. Ez most biztos gonoszul hangzott tőlem, de érdemes elgondolkodni azon, hogy miért mondják azt a nők, hogy férfiakkal jobban szeretnek dolgozni, mint más nőkkel. Hát pontosan ezért.