Bárcsak úgy ülhetnék le egyszer megírni egy bejegyzést, hogy valami jóról, valami igazán remek dologról emlékezek meg a naplómban. Jó lenne valami pozitív változásról, sikerről beszélnem, és írnom, de ez az idő még nem jött el. Biztosra veszem, hogy a világon él valahol egy olyan ember, mint én, akinek velem ellentétben folyamatosan bejön minden húzása az életben. Erről szól valahol az egyensúly. Ha valaki mindig peches és szerencsétlen, akkor lenni kell egy piszok mázlistának is a világon, hogy ellensúlya a másik töketlenkedéseit.

Ha már a pech sorozatoknál tartunk, szerdán jött két levelünk is. Az egyiket anyám, a másikat apám kapta. Anyámat jövő héten kedden fogják megvizsgálni egy PET/CT géppel Budapesten, erre kapott időpontot. A kakasokkal kell ismételten kelnünk ha időben oda szeretnénk majd érni a vizsgálatra. Ez a gép állítólag mindent tud. Egyszerre két különböző vizsgálatot végez, és remélhetőleg a vizsgálat végén képet kapnak az orvosok arról, hogy vajon mi rejtezhet anyám tüdejében.
Azt szerencsére el tudom mondani, hogy az utóbbi időben jobban van. Kevésbé fáradt, aktívabb. Nem köhög már annyira csúnyán, és csak kis mértékben van hőemelkedése a délutáni órákban. Bizakodó vagyok, és ez jó érzés. Végül is ez egy remek pozitívum is lehet, ha már az elején azt írtam, hogy csak rossz dolgokról beszélek.:)

Sajnos a másik levél kevésbé szívderítő. Apámat visszarendelték jövő héten hétfőre a tüdőgondozóba. Jó két hónapja is annak, hogy anyámmal együtt elmentek vizsgálatra. Erre most az ő tüdejével is lehet valami gebasz. Nem hiszem el, hogy valakivel ilyen előfordulhat az életben. Egyszerre, mind a két szülőjének gondja legyen a tüdejével, na neee, és mégis.
Nem tudom, hogy a töltődohány e a ludas a dologban, amit egyszerre szívtak, szívnak, de anyámnak jó ideje nem kell a cigaretta. Nem is szív szinte semmit hetek óta. Érzi a szervezete, hogy nem kell, és lebeszéli róla. Okos.
Apámmal más a helyzet. Ő úgy tömi magába a nikotinrudakat, mint kacsa a nokedlit. Hiába krákog mikor rágyújt, akkor is szívja. Ő is keményvonalas bagós több, mint 40 éve, akárcsak anyám. Meg aztán ki tudja mi van a mostani dohányokba keverve. Semmi jó az biztos.

Egy szó, mint száz. Várom a hétfőt, várom a keddet, és most már egyel több ember miatt aggódhatok...