Szeptember vége óta tervben volt előjegyzéssel ez a vizsgálat.

Panaszom szerencsére nem volt, de a relatív két tizeddel magasabb káliumszintem miatt a körzeti orvos először alhasi ultrahangra, majd tükrözésre is beutalt. Szerinte ciszta vagy polip.
Az ultrahang nem nagy cucc, mivel pár perc, teljesen fájdalommentes, és maximum a géltől leszel ragacsos, amit az orvos rád kent a vizsgálat előtti pillanatokban.
A vastagbéltükrözés teljesen más sportág. Ott már lehetnek érdekes dolgok.
Bevallom őszintén, ez már a második próbálkozás volt a vizsgálattal, mivel első alkalommal gyáván megfutamodtam, és tavaly nem mentem el a kijelölt időpontra.
Szerintem az vesse rám az első követ, aki nem tojta volna össze magát első blikkre egy ilyen "beavatkozástól."
Másodjára azonban nem akartam kibúvókat keresni. Menni kell - határoztam el magamban.
Egészen addig nem is volt gond, még az utolsó másfél hét el nem jött a vizsgálat időpontja előtt. Itt már voltak napközben stresszes helyzeteim. Mikor az ember gyomrában ökörcsodák vonulnak - így éreztem én is magam.
Aztán eljött a bűvös nap előtti első felvonás a hétvégi böjt ideje. A tükrözést hétfőre írták ki, de én már szombat délutántól nem ettem egyetlen szilárd falatot sem. Inni ittam, de enni semmit.
Eljött a vasárnap. 16 csomag hashajtó tornyosult előttem katonás sorokba szedve. Fele délelőtt, fele délután elfogyasztva, egy-egy liter vízben feloldva. Mellé Hunyadi keserű-sós víz hű társnak a bajban.
Utólag belegondolva a Hunyadi víz sokkal kutyább volt, mint a hashajtó. Próbálja ki valaki a keserű és sós víz ízét egyszerre a szájban. Innentől kezdve felértékelődik az édesvíz szerepe és fogalma.
Vasárnap hashajtó, víz, tea. Ezen éltem egész nap, és ami bement, az hirtelen ki is jött. Kerültem az óvatlan, erőkifejtéssel járó mozdulatokat, mert ahogyan mondják, hirtelen "kicsúszik a nyele". Ebben az esetben az a bizonyos "nyél" nem volt szilárd halmazállapotú, ami tovább rontott a helyzeten.
Sikerült elfüstölnöm pár alsógatyát aznap... de hát ilyen a boksz.
Hétfő 11 óra, gasztroenterológiai osztály.
Két vizsgáló, tengernyi ember, ősz fejek mindenütt. Az átlag életkort 65 és a halál közé saccoltam.
Ahogyan az lenni szokott a váróban, az idősebb asszonyok pletykálnak. Na de most nem a halálról, hanem a vizsgálatról. Én is erősen figyelek, ki mit mond. Milyen tapasztalatokkal lehetek majd gazdagabb.
/Ugyan az interneten én is kutattam a vizsgálat után, de inkább rosszat írtak róla, mint jót.
Volt, akinek 40 percig tartott és érzéstelenítéssel is baromira fájt, még mások kevésbé panaszkodtak./
A rossz érzéseimre csak ráerősítettek ezek az asszonyok ott, a váróteremben, Az egyik férje évente jár vissza, mivel már több polipot /jóindulatú kinövés a bélfalon/ is el kellett távolítani nála. Ő nem panaszkodott a fájdalom miatt. Egy másik néni azt mesélte, hogy volt olyan is, aki ordított a vizsgálat közben, mivel a folyosóra hallatszódott ki a hangja. Köszi, feldobta vele a napomat.
Telt, múlt az idő. Eljött a 11 óra, én pedig azt gondoltam, hogy varázsütésre engem is behívnak majd, ha van időpontom. Azonban több ember is ugyanerre a 11-esre kapott előjegyzést, mint én. A kórházban fekvő betegekről nem is beszélve, akik elsőbbséget élveznek az ambulánsokkal szemben.
Múlik az idő, kijön az első néni a vizsgálatról. Karjában még az érzéstelenítő kanülje pihen. Nincs magánál, férje ápolgatja. Teljesen be van lőve a szertől. Az rebegi, hogy neki érzéstelenítővel is nagyon fájt a vizsgálat.
A következő nénike ugyanezt mondja röpke 20 perc elteltével, amikor megérkezik. Engem elfog a para, mivel nem kértem érzéstelenítést a vizsgálatra. Vajon mennyire szivattam meg magam - teszem fel a kérdést.
Lassan fél egy, és még mindig várakozok arra, hogy valaki egy méteres műanyag csövet toljon a másik felembe, amit eredendően kimenő forgalomra terveztek.
A türelmetlenség idegességet, majd dühöt szül. Már nem félek, dühös vagyok. Tépném fel az ajtót, és mennék, hogy legyünk túl már az egészen. Hagy menjek el innen a bús picsába.
Persze azt idő közben tudom meg, hogy az érzéstelenítő injekciót patikai receptre adják öt darab ezresért, amit Neked kell kifizetni, nem a TB állja. Ezért is érdemes adóznom...
Nagy nehezen sorra kerülök a bácsi után, aki nem a panaszkodós fajtából való.
Benn a főorvos, egy ápoló gyerek és három fős nővér koszorú fogad. De jó, hogy ilyen vizsgálatokra is három nő kell. Bár, amit ott látnak nap, mint nap, az nem lehet egyszerű.
Főorvos közli, hogy vetkőzzek félmeztelenre paraván mögött. Alul semmi.
Ilyenkor az ember lőcse is összeugrik a bűvös 3 centis méretre. Érzi, hogy nem frankó a dolog. Takarodót fúj, és visszahúzódik biztonságosabb helyre. Ez van.
Próbálom menteni a menthetőt, és a hosszú pólómban a vizsgáló asztalhoz somfordálok.
Oldal fekvés, sehol egy takaró köpeny vagy pléd. Kapok egy összehajtogatott lepedőt ágyéktakarásra, ami nem nagyobb egy 60x40 cm-es kéztörlőnél.
A nővér nem sokat teketóriázik. Némi síkosítás után egyetlen mozdulattal tolja be alsó felembe a "kaput", amin majd behalad a cső. Csak egy pillanat műve a csúszka, de örök élmény marad, azt mondhatom.
Jön az orvos, indul a cső. A farpofáimból csorog a zselé.
Azt gondolná az ember, hogy minden paciens megkapja a maga másfél méteres csövét, de nem. Az orvos melletti lavórból kerül ki ugyanaz a cső, amit ma már több ember seggében is megforgattak. Valami fertőtlenítős vízben ázik, és ennyi a mutatvány. A magyar egészségügy újabb gyöngyszeme.
Szerencsére a doki profi barlangász.
- Nézzen csak ide - közli azonnal. Itt divertikulomok vannak a bélfalán. Ezek apró kitüremkedések a bélfalon. Rostban gazdag táplálkozás, sok folyadék, de lehet örökletes is - mondja.
Volt valami furcsa mód perverz abban, hogy egy monitoron a saját vastagbelemet figyeltem, miközben egy kamerás csövet mozgatott benne az orvos. Na de nem minden nap látja magát az ember belülről, kívülről szemlélve, ha érthető, amit mondok.
Kb. 5 perc a vizsgálat, és némi hascsikaráson kívül mást nem érzek belőle érzéstelenítés nélkül sem. A beleim rendben vannak. Szép és rózsaszín, amilyennek lennie kell.
Sajnos annyi levegőt pumpálnak az emberbe a vizsgálat során, hogy óhatatlanul is szellenteni kell tőle a vizsgálat végén. Nálam ez kissé máshogyan sült el. A saját székletemben ültem a vizsgálat végén. A nővér biztos nem örült nekem, de ez egy szar meló, akárhonnan is nézzük. Én sem örültem neki.
Mint ahogyan annak sem, hogy a lepedőt felhajtva az egyik nővérke a másikra sandított, amikor szemügyre vette a műszert a lábaim között a vizsgálat elején. Ő nem láttam, én láttam. Szóval a kórházi szexuális zaklatást is lehúzhatom a bakancslistámról.
Mikor végeztünk, madarat lehetett velem fogatni az örömtől.
Gyorsan belopóztam a paraván mögé öltözni, ahol elégedetten nyugtáztam, hogy valaki korábban sikeresen összedurrantotta az egyik oldalfalat. A barna "kakaó foltok" erre engedtek következtetni. Szerencsére nem én voltam a befutó.
Ha már ott voltam, kértem időpontot gyomortükrözésre is. Ha belekezdtem, akkor alul és felül is tisztázzuk le a dolgot.
Kifelé menet még meglátogattam a mellékhelyiséget, és sikeresen bedurrantottam magam az egyik csészére. Muszáj volt. Kínoztak a szelek.
Ugyanezt eljátszottam a piaci nyilvános wc-n is. Itt a szőrös taxisofőr és a királyi vadász egyszerre távozott a kijáraton. /lásd finglexikon/
Szóval megúsztam a dolgot sikeresen. Legyen ez jó példa minden parázós embernek, aki ilyen vizsgálatra vár.