Az ünnepek az utóbbi években nem sok jóval kecsegetettek. Szinte minden piros betűs nap környékére jutott valamilyen családi tragédia.
Annak idején december 23-án halt meg nagyanyám, egy évre rá március 14-én nagyapám is követte. Így akarva, akaratlanul is, ha jöttek a különleges munkaszüneti napok, mindig húztam a nyakamat.
Természetesen a mostani nagy szombat sem telhetett el valamilyen borzalom nélkül.
Csak a véletlen folytán derült fény arra, hogy apám vérzik. Vérzik az alsó felén.
Természetesen elég rossz érzések fogtak el, és mikor mondtam neki, hogy zuhanyozzon le, reménykedtem múló dologról van szó. Sajnos nem így lett. Újra megjelent a szivárgó vér az ülepén.
Nem volt mit tenni, szeptember után szabadon ismét mentő, ismét sürgősségi.
Sikerült elbőgni magamat anyám fotója előtt, mivel eszembe jutottak a kórházas, ruhákat összekészítős, szedelőzködős, mentős rossz emlékek. Pár nappal múlt hét hónapja, hogy elveszítettük őt.
Mikor beértem, még a megfigyelőben vizsgálta az aktuális orvos, majd az egyes belgyógyászaton kapott helyet a 317-es kórteremben.
Megint a rossz emlékek. Anya ezen a szinten, a 314-es szobában hajtotta örök álomra a fejét tavaly augusztus végén.
Apám persze tiszta ideg. Egy köpeny van rajta meg egy pelenka. Nem érti minek ez. Rá sem gyújthat, éhes. Nem érti az egész dolgot.
Szerencsére nem fáj semmilye, menne a fenébe, mit keres egyáltalán itt. Sajnos a demenciája csak ront a helyzeten. Hiába nyugtatom, felesleges.
Délután fél háromig ki se derül, egyáltalán ehet e. Nincs meg a labor még. Persze ő a tízórási reggeli után farkaséhes, és ez jó dolog, meg rossz is egyben, hogy nincs kaja.
Az orvos nem tudja cukros e. Hiába ecsetelem, hogy január végén voltunk vérvételen, és jobb a cukra meg a koleszterinje, mint nekem feleannyi idősen, a jó doktor hajthatatlan marad.
Aztán a nővér megkérdezi nekünk, jó a labor, ehet. A vörösvérsejt száma 150-es, ami normál érték férfiaknál, még annak is a közepe, ergo nincs nagy vérzés a szervezetében, amely életveszélyes lenne.
Az orvos persze nem nyugtat meg mikor összefutok vele. Talán jövő hét elején /hurrá húsvét/ lesz meg a vastagbél tükrözése, és lehet egy gyomor is, hogy fény derüljön a szivárgás okára.
Bármi lehet. Aranyér repedés, polip, valamilyen tasak, de akár vastagbél daganat is. Megint fasza kilátások a 65 éves apámnak, és nekem, aki ideje korán lett félárva.
Az orvos még lecsesz, hogy miért nem lett az agyi érproblémái miatt valamilyen gyógyszeres kúra /Cavinton/ indítva már? Én vagyok az orvos? Látta neurológus többször is, még én mondtam, hogy írja fel neki a gyógyszert.
Magyar egészségügy.
Szerencsére az öregnek van étvágya és a súlyát is sziklaszilárdan 100 kiló körül tartja. Bízom a jobb kimenetelben, és abban, hogy nincs komoly baja, amit könnyen lehet orvosolni.
Sokat veszekszünk, szinte naponta, de az apám, és az egyetlen hozzátartozóm, aki maradt nekem.
Kurva nyomasztó a csend most idehaza, amikor ezeket a sorokat írom. Kihalt a lakás. Egyetlen pisszenés sem hallatszik.