Általában mindenki azt mondja, hogy a karácsony nagyon nehéz anélkül, akit szeretünk. Én személy szerint nem tulajdonítottam neki nagyobb jelentőséget. Hol rosszabb, hol jobb ez az érzés és szerintem nem ünnep függő.
Ma elkészítettem életem első töltött káposztáját, ami a lehetőségekhez mérten egész jól sikerült. Bár a gombóc kicsit kemény maradt, lehet nem kellett volna bele az a tojás, inkább egy kis víz lazítónak. Így utólag belegondolva legközelebb majd jobban odafigyelek a dologra. Mindent tökéletesíteni kell, így ezt is.
Sikerült rendesen belakmároznom délután belőle, aminek utána majd leragadt a szemem. Úgy gondoltam öt óra felé csak lefekszem és hunyok egyet.
Többször is felébredtem, és azt mondják, hogy akkor álmodik az ember ha már az ébredés előtti fázisban van.
Én anyával álmodtam. Ez önmagában nem lenne egyedi eset, mivel a halála után heteken át többször is álmodtam vele különböző szituációkban, élethelyzetekben, de valahogyan sosem volt meg köztünk az interakció. Csak felbukkant az álmomban, csinált valamit, amit láttam és pár másodperc múlva tova is tűnt.
Ám a ma esti álmom más volt.
Egy padon ülve láttam meg. Jóval fiatalabb volt, kb. negyvenes évei közepén járhatott és a régi szürke, fonott szövetkabátját viselte és bőrcsizma volt rajta.
Én elmentem mellette, és amikor megláttam ott a padon ülve, egyszerűen a nyakába borultam örömömben.
A következő álomfoszlányban már a gáztűzhely mellett álltunk és együtt főztünk és nassoltunk valami édességet, ami éppen fődögélt. Emlékszem, hogy mind a ketten mosolyogtunk mikor torkoskodtunk. Utána már csak a hangjára emlékszem, azt mondta, hogy nagyon szeret és boldog karácsonyt kíván nekem. Ezt követően ébredtem fel.
Nem tudom, hogy valóban így történt e, de a hang a fejemben az ő hangja volt. Lehet az elmém szüleménye egy olyan dologról, amire annyira vágyom, lehet, hogy valóban ő üzent nekem egy jobb helyről.
A könnyeimmel küszködöm ugyan, de ennél szebb karácsonyi ajándékot most elképzelni sem tudtam volna magamnak.