Sokan azt gondolják, hogy a jó szakembert a papír teszi, azaz a szakmai végzettség. Valóban fontos, hogy az ember az adott területen, bárhol is dolgozzon, elsajátítsa a megfelelő szakmai fogásokat, de véleményem szerint nem ez adja a szakmaiság igazi kvintesszenciáját, hanem a szorgalom, és a tapasztalat elválaszthatatlan kettőse. Mindig vannak olyan szituációk, amivel még nem találkozott munkája során az egyén, és az új tapasztalatok új megismeréshez vezetnek. Ezáltal a munkavégzés még hatékonyabbá és gyorsabbá válik, úgymond rutinszerűen megy.
Nincs ez másképp a kereskedelemben sem. Itt is célszerű kijárni a szakiskolát, ahol megtanulja az ember az alapokat, de az igazi munkavégzés csak az önfejlesztéssel és a tapasztalattal jön. Ennek remek példája egy pár nappal ezelőtti Coop-os bevásárlásom, ahol találkoztam pro és kontra a szakképzettséggel, és a tapasztalattal.
Másfél kiló húst akartam vásárolni a hentespultnál. /Úgy vettem észre, hogy ez a pálya elég veszélyes bizonyos kezdő bolti eladók számára, mivel a hússal való munkavégzés, annak darabolása, az arányok felismerése több, mint embert próbáló feladat./
A pult mögött egy új 40-es kolléganő, korábban sosem látott arca meredt rám, amikor közöltem, mit is szeretnék vásárolni. Bizonytalan mozdulatokkal vett elő a hűtőpultból egy nagyobb darab húst, és gyors méricskélés után levágott nekem egy darabot belőle. Szemlátomást kevesebb volt a hús, mint az általam kért 1,5 kiló, de vártam, hagy tegye fel a mérlegre. 86 deka, közölte a hölgy, és akkurátus mozdulatokkal csomagolni kezdte az árut. Szerencsére az eset szem és fültanúja volt a boltvezető, aki fiatalabb kora ellenére, tapasztalt , és határozott róka a szakmájában. A kezdő eladó zavarba jött a boltvezető jelenlététől, és elbizonytalanodott a csomagolás kellős közepén. Vágjak még hozzá? - kérdezte ezt leginkább saját magától, de válasz nem érkezett a kérdésére. A boltvezető is elunta az idézőjeles töketlenkedést, és közölte, hogy inkább mérje már le a hús másik felét, hátha azzal jobban jár ő is, meg én is, a vevő. Nagyot sóhajtottam magamban, és örültem a közbelépésnek, mivel a hús nagyobbik fele a hús szebbik fele is volt, és megmondom őszintén, hogy nem szerettem volna a kisebb darabot hazavinni magammal.
A mérleg 1,89 kilót mutatott. Szemrebbenés nélkül rávágtam, hogy jöhet a cucc, majd a többit elteszem nehezebb napokra. A kezdő 40-es eladó irigykedő pillantást vetett a boltvezető felé, majd közölte, hogy hát a tapasztalat ugye, meg így könnyű. A boltvezető fapofával csak annyit mondott, hogy nem az, csak szerencséje volt.
Nem tudom honnan jött ez a 40-es eladó, de bízom benne, hogy gyorsan továbbáll erről a munkahelyről, mivel ez a szakma nagyon nem az ő súlycsoportja.
Azt gondolná az ember, hogy ezek baromira egyszerű dolgok, amiket józan paraszti ésszel is könnyedén megért és elsajátít az ember fia, de itt a jó ellenpélda, hogy ez mégsem igaz.
Évtizedekkel ezelőtt a kereskedők fehér köpenyben dolgoztak, a szakmát pedig a tapasztaltabbaktól lesték el. A vevő szava, és óhaja pedig szent volt, mivel belőlük éltek. Én erre emlékszem a gyerekkoromból. Ma ez van.
